Az F-csoport rangadóján nem éppen szemkápráztató játékkal rukkoltak elő a felek. Az olaszok többet tettek a győzelemért, de a kiválóan záró paraguayi védelmet csak egyszer tudták feltörni, miközben egy alkalommal a squadra azzurra hátsó sora is kapitulált.

Még el sem kezdődött a várhatóan latinosan parázs mérkőzés, pályára sem léptek a két válogatott szakavatott becsúszói, máris súlyos sokkot élt át a gyep, ugyanis heves jégeső adta tudtára mindenkinek: a dél-afrikai télben fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Hiába a mérkőzés előtti fogadkozások, a paraguayiak erősen védekező szellemben léptek pályára, és a mérkőzés elején visszahúzódtak saját térfelükre, átadva a kezdeményezés lehetőségét az olaszoknak. Andrea Pirlo hiánya és a szakadó eső azonban nem kedvezett a taljánok támadásainak, az ígéretes helyzetekben rendre oda tudtak csúszni az önfeláldozó dél-amerikai védők.

A „meddő mezőnyfölény” szakkifejezésnél, legyen bármennyire is elkoptatott, nem lehet érzékletesebben kifejezni az olaszok futballját a mérkőzés első hatodában. Egészen a 22. percig várhattunk az első kapura lövésre, de Riccardo Montolivo gyengén találta el a labdát. Az ellentámadásból Aureliano Torres próbálkozhatott, még ennél is felejthetőbb megoldással.

A következő fertályóra botrányos unalomba fulladt, még csak helyzetcsíráról sem számolhatunk be. A középpályások birtokolták ugyan a labdát, de elmondhatták, amit a magányos kamaszfiúk: lenne mivel, de nincs kivel. A támadók ugyanis csak ritkán mozogtak üresbe, ha meg is tették, vagy a labda volt rövid, netán hosszú, esetleg túl erős; ha minden stimmelt, akkor a beadás sikeredett kacskára.

Épp amikor kezdtük feladni a reményt, megszületett a paraguayiak gólja: a 39. percben A. Torres ívelt a jobb oldalról egy szabadrúgást a kapu elé, középen Antolín Alcaraz túlugrotta Fabio Cannavarót, és a bal alsó sarokba bólintott. (0–1)

A szünetig már nem változott az eredmény, így a dél-amerikaiak vonulhattak előnnyel pihenőre.

A második félidőre a megsérült Gianluigi Buffon helyére Federico Marchetti állt be. Érthető módon jobban igyekeztek az olaszok, az 55. percben mégis Enrique Vera szerzett kis híján gólt, ám tíz méterről, kissé jobbra kisodródva a rövid felső fölé tüzelt.

Az 59. percben pályára küldte egyik régi kedvencét is Marcello Lippi mester, Mauro Camoranesit, aki minden bizonnyal furcsán érezte magát, ha találkozott a pályán Lucas Barriosszal, lévén mindketten erősíthetnék születésük alapján ugyanazt a válogatottat: az argentint. Amikor sokan már kezdték feladni a reményt, egyenlítettek az olaszok: a 64. percben Simone Pepe bal oldali szögletét középen elvétette a paraguayi kapus, Justo Villar, a hátvédek sem álltak a helyzet magaslatán, így a Barriostól elszakadó Daniele De Rossi öt méterről a kapuba lőhetett. (1–1)

Egyik kapitány sem volt elégedett az egy ponttal és támadóik teljesítményével, ennek köszönhetően pályára lépett Antonio Di Natale, majd a friss portugál gólkirály, Óscar Cardozo is. Az olaszok szemmel láthatóan jobban csipkedték magukat, de ez messze nem jelentette, hogy jobban is futballoztak volna, így a nagy akarás nem szült újabb gólhelyzeteket. A háromperces hosszabbításban sem, így maradt az igazságos és unalmas döntetlen.

A címvédőtől senki sem várt ennyire gyenge játékot, a selejtezőkben még parádézó paraguayiaktól szintén sokkal többet reméltünk. A papírforma szerint ezzel mindkét csapat tett egy kis, de biztos lépést a továbbjutás felé.